Lakberendezési Tippek

Lakberendezési tippek amik segítenek otthonosabbá tenni a lakásod!

 

Kanapé a gyerekszobában

Nem minden gyerekszobába fér el gyerekágy és kanapé egyben – ám ahová igen, oda érdemes beilleszteni ezt a kis „dühöngőt”, amely vendégágynak is tökéletes.

A felnőttek elsősorban olvasásra, tévézésre, beszélgetésre használnak egy kanapét, ha pedig kinyitható ágynak, akkor akár mindennapos alvásra is. Olvasáshoz, rajzfilmnézéshez, de akár játékhoz a csemetének is beszerezhetünk egy hasonló külsejű gyerekbútort, amely különösen tetszeni fog neki, lévén hogy egészen „felnőttes” megjelenésű…!

Jól ki tudja használni, akkor is, ha kis barátja, barátnője jön látogatóba – le tudja ültetni, megkínálhatja egy kis rágcsálnivalóval, és persze belemerülhetnek közösen egy jó könyvbe vagy filmbe is a kanapén. Este pedig ott alhat a kis vendég.

Többféle mutatós, igazi gyerekszoba dísze-kanapé közül választhatunk: ha klasszikus megjelenésű gyerekkanapét keresünk, ugyanúgy rálelünk, mintha inkább szivacsos fotelágyban gondolkodunk.

Előbbiek ülőfelülete ággyá nyitható, de csak vendégágynak ajánlott – mellesleg ezen a felületen ugrálhat kedvére a csemete…!

A szivacsos fotelágyak szintén egyszerűen nyithatók, egy- vagy kétszemélyesek. Nappal mutatós fotelek, éjjel vendégágynak használhatók, ágyneműtartós részükbe ráadásul sok elpakolnivaló holmi befér. A kétszemélyes fotelágy gyerekeknek mindennapos alvásra is használható, ezért igazán praktikus, többfunkciós gyerekbútor!

A kárpitozott kanapék vidám színekben lehetnek a miénk – hozzájárulva a gyerekszoba hangulatához. Kétféle szövettel kérhetők, így olyan megjelenést adhatunk neki, amilyen tökéletesen passzol a szoba többi bútorához. Szintén többfunkciós, tiniknek is kiváló az ún. Paq szivacsos fotelágy – kihajtva kényelmes heverő, de ha összehajtogatjuk, modern minifotel válik belőle, amelyet pamut, textilbőr vagy vízlepergető szövettel is választhatunk, igényeinknek megfelelően! Vagy inkább egy szivacsmatracokból hajtogatott, mutatós gyerekkanapé lenne a kedvenc? Melyiket vinnénk haza?



Kapcsolódó cikkek

Kanapé vendégággyal

Kanapé vendégággyal

A vendéget is legyen hová tenni!
Fa és bútorlapos dohányzóasztal kínálat

Fa és bútorlapos dohányzóasztal kínálat

Ha a kanapé mellé csak fát tudunk elképzelni…
Mókás pihenés: emeletes- és galériaágy

Mókás pihenés: emeletes- és galériaágy

Egy igazán örömteli ágy a gyermeknek!
Kanapék és heverők fixen

Kanapék és heverők fixen

Kényelmes lesz, az fix!
Figurás dohányzóasztal: az extravagáns

Figurás dohányzóasztal: az extravagáns

Ha egy extravagáns asztal kell…